A tavaszi szünet kapcsán (a feleségemnek és a legkisebb lányomnak is szünet volt) április elsején Nagykanizsára menet elindultunk a szokásos tavaszi kirándulásunkra (képek itt). Bár szabadságon voltam, természetesen a genomikától így sem tudtam teljesen elvonatkoztatni.
Első nap Bakonybélbe mentünk, többek közt a Gerence patak szurdokvölgyébe. Pont itt ért egy telefon, amiben megbeszéltük, hogy Magyarország jelenleg legnagyobb bioinformatikai szerverére (GENAGRID) genomikai programokat fogok telepíteni, amelyek remélhetőleg elérhetőek lesznek a magyar kutatók számára is.
Estefelé a révfülöpi szállás fele tartva megálltunk Nagyvázsonyban, hogy megnézzük a Pálos kolostort. Odafele menet vettem észre ezt a szép daganatot ezen a tölgyfán, és 
eszembe jutott, hogy megírtam félig egy posztot egy hónapja (időközben több helyen is, például az indexen tegnap írtak róla), arról, hogy kifejlesztettek egy genomszekvenáláson alapuló módszert, amely segítségével, meg lehet állapítani a vérből egy PCR alapú teszttel, hogy például műtét vagy kemoterápia után kiújul-e a rák. Mindez azon alapul, hogy megszekvenálják a rákos sejtek és az egészséges sejtek DNS-ét is (illetve az egészséges sejtek helyett lehet használni a referencia genom szekvenciát), és meghatározzák a kromoszóma átrendeződések pontos helyeit. Szóval a tölgyfa genom még nem ismert, ahogy az se, hogy mi okozza pontosan ezeket a daganatokat. De biztos érdekes lehet.
Másnap a Káli medencében túráztunk és megcsodáltuk a Fekete-hegy oldalában nyíló rengeteg mandulafát (Prunus dulcis). 
Következő reggel mikor a szüleimnél ismét internet közelbe kerültem és elolvastam az elektronikus leveleimet, láttam meg hogy a JGI-ben megszekvenálták a barack (Prunus persica) genomját, így végre a rózsafélék (rosaceae) családjából is van ismert genom. Sajnálatos módon nálunk nem támogatják a mezőgazdasági genomikát, pedig lehetne mit kutatni. Itt van például még egy Prunus, az édesapám kertjében található kajszibarackfa (Prunus armeniaca), 
amely szinte minden évben elfagy (igaz tavaly például a jég verte el), szóval biztos tudna a genomika segíteni egy fagyállóbb fajta kinemesítésében például.
A múltkor egy barátomnál kezembe akadt Pósfai György (SzBK, Szeged, hogy a biológus vonatkozásokat kiemeljük) kiváló könyve, a címe „Magyarország legnagyobb fái - dendrománia”. Ezt lapozva tán nem is lepődtem meg, hogy talán Zalában van a legtöbb szép, öreg, nagy fa. Kanizsán a szüleimnél aztán az internetről letöltöttem a surdi négy fa GPS koordinátáit és elindultunk megkeresni őket. A legnagyobb közülük egy öreg szelídgesztenye fa a surdi hegyen
(gyermekkoromban nyaranta mindig a zalakarosi szőlőhegyen nyaraltam, és emlékszem ott is volt egy gyönyörű öreg gesztenyefa, bár a közelébe se ért ennek). Sikerült is megtalálni, és ráadásul olyan szerencsénk volt, hogy terület egyik tulajdonosa éppen ott volt, így megtudhattuk tőle többek közt, hogy legalább ötszáz éves a fa, és jóval ellenállóbb a betegségekkel szemben, mint a mellette álló fiatal testvére. Ezen egyből el is gondolkodtam, hogy érdemes lenne itt is összehasonlítani egy mai fiatal, és ennek a matuzsálemnek a genomját, és átgondolni, hogy mi a jelentősége evolúciós szempontból, hogy egy fa ötszáz évig hullajtja magjait.
Utolsó kommentek